A Tordai sóbánya, Erdély szivehez vezető út

20160726_105626

A Tordai sóbánya áz egyik legjobban ismert és kedvet Erdélyi turista helye. Egykoron Erdély egyik legfontosabb működő bányá-ja volt egészen 1840-íg amikor is hanyatlásnak indult, á hejét at adta a Marosújvár bányanak.

Tőrtenelme
Egészen 1890-íg a só a József, Terézia és Szent Antal aknákból volt bányászva, az utóbbi 108 m mély, és a leállását 1862-ben a szivárgó sárnak, víznek és gyenge kitermelt minőségű sónak köszönheti.

A legnehezebb dolog a termelési folyamatban o só szállítása volt a bányábol az Új Tordai raktárokhoz, ami a Ferenc József szállítási galériajanak elkeszitesehez vezetett, amely először 780 m volt majd kibövitették újab 137 m-el. E napokban a galéria összeköti a múzeum kiállitasi helyszíneit és a két bejáratott, az Új Tordai és a Dörgői.

dsc_5896
Két új bánya részt nyitottak meg, a Rudolf és Gizella aknákat, bár így is a kitermelés kicsi volt az elavult szerszámok és kitermelési módszerek miatt. A kitermelést kézi munkával csináltak, gépi segítség nélkül.

20160726_112112

1932-bén a bánya bezárta ajtóit. A nyitva tartása alatt sem a Tordai sem más bánya nem dolgoztatót foglyokat, csak bér órások dolgoztak a bánya folyosóin, egy evés szerződések alapján.

A bánya feledésnek volt tárgya egészen a Második Világháborúig amikor is légvédelmi menedék-ként szolgált. A világháború és 1992 között a bányát sajt tárolónak használtak, majd 92-től megnyílt a nagyközönség előtt, átalakulva turisztikai objektummá és a Rudolf aknákból kezelési központot hozták létre, légzési problémák ellen.

Tordai Bánya mit lehet megtekinteni

20160726_110953

dsc_5891

Belépéskor egy folyosó vezet le a bányaba, amit egy 20 lei azaz 1500 forintos díj befizetése után érhető el. A folyosó végen egy info-point található ahol le lehet tölteni egy alkalmazást IOS vagy Androidos (Izi Travel) telefonra amin meg lehet hallgatni a bánya audio útmutatóját de sajnos csak angolul. . Érdemes előre letölteni mivel nincs telefon jel a bányabán. Állítólag van wi-fi de nekünk nem működőt.

Tipp: A hőmérséklet a bánya-ban állandó 12-14 C (53-57F) így elég hideg. Sok látogató hozott kabátot. Mink rövid ujjú polo-ban voltuk de a hűs helyszin jól szolgált menekülésként a nyári meleg elől.

dsc_5905n keresztül a szállítási galéria szintjéig emelték.

A felfedezést érdemes elkezdeni a Franz József galériájában és be kukkantani a jelzett termekbe. Itt találhatok a bányász és bányászati kiállítások. A legismertebb a termek közül, a Visszhang Terem az egyik legkedveltebb de ez uttal csak a teraszok voltak nyitottak a nagyközönségnek. A kamra kónikus (harang) alakú formája miatt és mert nem kommunikál és nincs csatlakozása a többi kamrához, létrehoz egy gyönyörű visszahangzást. Ezért a kamra a Visszhang Terem becenevet kapta. Egy másik érdekes terem, amely közepén egy függőleges tengely létezik, amely “crivac” vagy “gépel” elnevezésen ismert, és itt lovak segítségével működtettek a szerkezetet, amely a Rudolf bányából függőlegesen kiemelt só darabok szállítására szolgált, amelyt a kamra aljától a kiemelő akná

Egy másik érdekes terem, a névsor-olvasás terem, amely keleti falában egy fülke van vésve a só tömbbe, ami jelzi a szimbolikus oltár létezését. Ezen kívül a terem közepén meg mégtalálható a Gazdagok lépcsője amely átjáróként szolgált a Terézia és Rudolf bányába mielőtt a szállítási galéria megvalósult volna.

dsc_5902

A Rudolf bánya egy igen impozáns struktúra az ö 42 m mélységével, 50 m szélességével, és 80 m hosszú kamrájával, kepés gazdául látni az sok szórakozásra vágyó turistát. Itt lent megtalálható az amfiteátrum, egy óriáskerék, a gyerekek játszótér, asztali tenisz, minigolf, biliárd és az ajándékbolt. A lejutást egy 172 lépcsőfokkal rendelkező lépcső szolgáltatja vagy egy panoramikus felvonó amelyre igen csak sokat kel várni. A lépcsősor 13 emelet mély és mindegyik emelten látható a falba vésve az év amelyben a kitermelés azon a szinten zajlott.

A Terézia tárna 120 m mély és gazdául látja a földalatti tót (A földalatti tó mélysége 0,5 m-8 m között változik ). Itt lehet csónakot bérelni. Az arákat a bánya oldalán lehet megtekinteni. Mi nem jutottunk látogatásunk alkalmával csonakozni.

20160726_113828

20160726_114208

dsc_5912

img_0730

Gyógy- kezelés és lezárt területek
A Gizella tárna két teremböl áll. Az egyik terem egy Előcsarnok amely gazdául lát egy földtani rezervátumot, és el van zárva a látogatok elől, és egy másik teremböl ami a gyógy spa-bol és kezelési részből áll. Ide csak orvosi felírással lehet belépni.

Egy másik elzárt rész, a 108m mely Szent Antal akna , amelynek nincsenek köttetései más termekkel a tordai sóbányából.

Hogyan közelítsd meg a bányat
Két bejárat közül lehet választani. Az egyik az Új Tordai a másig pedig a Dörgői bejárat. Szemrevéve a rengeteg turistát meg parkoló autót azt bírjuk mondani hogy a Dörgői a jártasabb és jobban kedvelt bejárat.

A bánya Koloszvár megyében található és egy könnyű napi kirándulásnak bizonyul Koloszvárbol. Nyitva tartási idő reggel 9-től délután 7 óra-ig, az utolsó belepés délután 6 – órakor tőrténik. A belepő jegy ára felnőtteknek 20 lei, kb 1400 forint, vagy 10 lei , kb 700 forint a gyermekeknek. 3-év alatt a belepés ingyenes.

A parkolási díj 5 lei, kb 350 forint / nap, de a parkoló helység igen csak tele van, ezért mi csak Dörgői út mellet hagytuk egy pár tucat másik jármű mellett a kocsit.

Az óriáskerék ára 700 forint kőrül van (5 lei) és kb 8 percig tart (14 beszállással és kiszállással). A többi szórakoztató adottságok is kiss áron elérhetőek. Idegen vezetés kérésre, magyar, francia, angol vagy német nyelven lehet kérni, és kb 3500 forintba kerül (50 lei) vagy románul kb 2500 forintba (35 lei).

dsc_5922

Mi körülbelül 2 órát töltöttünk a bányában. A lépcsőn mentünk lefelé is meg felfelé is. Az attrakciók közül mi csak az óriás kereket próbáltuk ki, és a múzeumot láttuk mert nem volt elég időnk másra. Aztán akartunk valamit a ajándékboltból, és elvesztettünk értékes perceket kergetve az eladó hölgyeket.

Nem mentünk le a tóhoz mert a sor hatalmas volt a felvonónál és mert a lépcső sort későn találtuk meg, de úgyis lejárt az időnk és vissza kellett mennünk Kolosvárra. A bányába tilos enni és italt vinni, így azt ajajnuk hogy egyen és igyon az ember mi élőt le megy. A bejáratnál bárok és teraszok fogadjak az éhes és szomjas látogatókat.

Ha Tordan jársz
… akkor érdemes megnézned a római régészeti Potaissai lelőhelyet, valamint a Tordai állatkertet.

>>for the English version of this article, click here.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.